Az előszó elárulja miről is szól ez a blog bejegyzés. Csak egy fiú vagyok, de úgy érzem a kortársaimnál sokkal kivételesebb. Megadatott egy olyan különleges érzés, amit oly sokan keresnek, de kevesen találnak meg. Egy szemmel láthatalan, kézzel érinthetetlen, de szívvel érezhető és felemelő érzés egyike. 16 éves voltam, amikor először megpillantottam őt. Egy cserves szőkehaju lány volt, aki még nem tudott semmit az életről. Nem volt ő más, mint a többiek. Teljesen átlagos lány volt. Szőke volt a haja, kék a szeme és puha, mint a bársony a bőre. Persze ezek a dolgok bárkinek átlagosan hangoznának, de egy valkinek nem! Egy valaki vette csak észre, azt a lányt és egy valaki nézte más szemmel a dolgokat. Nem tudom, hogy történhetett! Azt sem tudom, hogy, hogy működik ez a dolog. De azt tudtam, valami különös történik velem belül és napról napra a hatalmába kerített ez az érzés. És ettől a naptól fogva elkezdődött egy út, amit akkor még nem tudtam milyen hosszú és nehéz lesz. Ugyan akkor teli boldogsággal és érzelemmel. A fájdalaom csak egy érzés, ami a szerelemmel jár. És amikor fáj, akkor tudjuk igazán mennyire szerettünk valakit! Ez hozzá tartozik és mindent egybevéve még a fájdalom ellenére is, mindent megadnék azért, hogy mégegyszer végig mehessek az úton, amin már áthaladtam nem is olyan rég. Hát inenn kezdődik ez a kis történet és a sorok végére gondolom már leszűrtétek, hogy nem "happy end" lesz a történet vége. Bár lehetett volna az is, de ne szaladjunk annyira előre. Idővel úgy is mindent leírok és megtudja mindenki milyen szép is volt minden, akkor rég...

Régen nem írtam már. Menekültem. Futottam valami elöl, amit régen kerestem. Kerestem az érzést, ami rabul ejt elbűvölő ragyogásával. Ami két érző kézfej egybeérésével, egy gyengéd ölelésben és egy ragyogó mosolyban teljesedett be. Amit régen elhittem és valósnak véltem, mára már csak egy múló halvány emlék foszlány. Hullócsillagok melyek bár feledhetetlenek mégis múlandók. Tündöklően ragyognak, aztán egy kósza pillanatban már el is tűnnek a sötétség végtelen tengerében. Csillag voltam. Tündökőltem a sötétségben. Mutattam az utat valakinek, aki hitt bennem és fényességem minden erejében. Építettek egy saját világot és szeretetükkel átölelve fényeskedtek benne. Aztán szépen lassan egy szépnapon a fény elaludt és mély álomba szenderült. Most a sötétség rabjaként bolyong a világban és keresi azt az utat, melyben régen magabiztosan kísért végig valakit a tündöklő fényesség milliónyi színeivel.