Régen nem írtam már. Menekültem. Futottam valami elöl, amit régen kerestem. Kerestem az érzést, ami rabul ejt elbűvölő ragyogásával. Ami két érző kézfej egybeérésével, egy gyengéd ölelésben és egy ragyogó mosolyban teljesedett be. Amit régen elhittem és valósnak véltem, mára már csak egy múló halvány emlék foszlány. Hullócsillagok melyek bár feledhetetlenek mégis múlandók. Tündöklően ragyognak, aztán egy kósza pillanatban már el is tűnnek a sötétség végtelen tengerében. Csillag voltam. Tündökőltem a sötétségben. Mutattam az utat valakinek, aki hitt bennem és fényességem minden erejében. Építettek egy saját világot és szeretetükkel átölelve fényeskedtek benne. Aztán szépen lassan egy szépnapon a fény elaludt és mély álomba szenderült. Most a sötétség rabjaként bolyong a világban és keresi azt az utat, melyben régen magabiztosan kísért végig valakit a tündöklő fényesség milliónyi színeivel.